Szeretlek, sőt szeretlek, de mit tehetek? Vártam remélem hitem földet értem. Pofámba csaptad az igaságot nesze hát itt van szánalom. Szánalom igazad van.
Szánalmas vagyok, mert hitem, mert szeretem, mert remélem!
De tudod minden álom véget ért egyszer. Kemény, szavak napok hetek jönnek menetelnek. De álok ébredek, felkelek, továbbmegyek.
Nem keresel, nem kereslek, lassan eltemetnek az emlékek. És tudod, mit jól is van ez. Vonzódtam tudom, de hogy mibe már nem tudom. Vagy tudom? Nem tudom. Egyet tudok te földre löktél, de ki volt az aki onnan segítet felkelni! Most is fogja kezem és semmi nem remél. Én sem remélek, de élek. És fáj is nehéz is szar is, de tovább kel mennem. Rendületlen töretlen. Bár ez lehetetlen valami megmarad, valami eltűnik és valami következik.
Igen következik, ott ál előttem már néz, rám mosolya csak azért ragyog, hogy nekem is mosolyt fakasszon könnyes arcomon.
És az a mosoly mely lassan megjelenik arcomon az lesz az a mosoly mellyel az ö kezét erősen megfogom…
